A hálózat csapdájában 4. rész. – A minőségi MAX módszerről

Most, hogy már tudjuk a ViRS és i-Max módszerek hol jelenthetnek kihívást a felhasználó részére, ismerkedjünk  meg a legmagasabb minőségi elvárásokat is teljesítő MAX módszerrel.

A MAX módszer (melynek alapja a MAC – Master-Auxiliary Concept) megértéséhez hadd idézzük Dr. Busics György megfogalmazását:

A „MAC-koncepció (Master Auxiliary Concept–MAC) célja az, hogy minden lényeges információt – elsődlegesen nyers mérési adatot és korrekciót – továbbítson a mozgó vevőnek, de tömörített formában, elkülönítve a gyors és lassú változású korrekciókat (Euler et al. 2001, Cranenbroeck 2005). A főállomás és a segédállomás (kiegészítő állomás) fogalmának bevezetését ez esetben a küldendő adatok mennyiségének csökkentése indokolja. Ugyanis csak a főállomás nyers mérési adatait továbbítják teljes terjedelemben, eredeti formában; az összes többi, a feldolgozáshoz szükséges állomás esetében csak a főállomás adataihoz viszonyított korrekció-különbségeket. Az előnyt az adattovábbítás során a bitekben elérhető megtakarítás jelenti, mert ezáltal kisebb sávszélességre van szükség. A felhasználói oldalon a különbségekből visszaállíthatók a kiegészítő állomások eredeti nyers mérései s tetszőleges módon, a felhasználó által kiválasztott modell alapján feldolgozhatók. A felhasználó így nemcsak egyszerű interpolálást végezhet, hanem a környező állomásokra mért vektorokból álló hálózatkiegyenlítést (multiple-baseline positioning), vagy egyedi modellezést is.“ (Dr. Busics György (2010): Műholdas helymeghatározás 5., RTK és más kinematikus technológiák)

A módszer elvi elrendezését az alábbi ábra foglalja össze:

A MAX megoldás előnyei:

1. Szabványos megoldás
   Publikált módszerről van szó, tehát pontosan tudható mi és hogyan történik a korrekciók számítása során. A számítás átlátható és visszakövethető (Követhetőség és ismételhetőség elve) egy fizikailag is létező referencia vevőhöz. Az RTCM Special Committee 104 az egyetlen, hivatalosan elfogadott hálózati RTK szabványnak minősítette a módszert.
2. Rover oldali ellenőrzés lehetősége 
   A rover számára adott a lehetőség, hogy vagy a hálózati korrekciók egy egyszerű interpolációjával éljen (FKP), vagy egy összetettebb, a segédállomásokra vonatkozó vektorok mindegyikét figyelembe vevő számítást végezzen. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a MAX módszerrel a rover képes a saját környezetének megfelelően on-the-fly optimalizálni az RTK megoldást.
3. Műholdadatok maximális felhasználása
   Mivel ennél a módszernél elvben a hálózat összes/bármely bázis állomásának adata eljuthat a roverhez, nincs, vagy a többi módszerrel összevetve jóval kevesebb a rendelkezésre álló adatok elvesztése/kiejtése.
4. Homogén minőség
   A MAX módszernél a rovernek lehetősége van alkalmazkodni az atmoszférikus változásokhoz a megfelelő számú referencia vevő bevonásával (ezáltal a megfelelő modell alkalmazásával). Így a pontosság a mérés során homogén marad (nem befolyásolják az atmoszférikus anomáliák).

A témában indított sorozatunk végére talán sikerült rámutatni, hogy a GNSS RTK mérések minősége távolról sem csak a GNSS vevőnk és antennánk függvénye. A rover oldal gondos megválasztása mellett ügyelnünk kell a hálózati szolgáltatás gondos kiválasztására is, ha a maximumot szeretnénk kihozni a vevőnkből.

Következő, a GNSS hálózatokat érintő bejegyzésünkben már kicsit a jövőbe tekintünk és megismerkedünk azokkal a fejlesztésekkel, melyek az épületen belüli, földalatti GNSS használatot ígérik.

Üdvözlettel,
Leica Geosystems
magyarországi csapata