A valóság pontos Ieképzése szinte elengedhetetlen részévé vált a földméréssel, építészeti-, gépészeti tervezéssel, műemlékvédelemmel és egyéb területen dolgozó szakemberek számára. Egy meglévő állapot rögzítése, lemodellezése hagyományos módszerekkel –mérőszalaggal, kézi távmérővel, terepi vázlatolással – időigényes folyamat, és sok esetben nem is kivitelezhető egyszerűen, például magasan, vagy nem hozzáférhető objektumok felmérésekor. Mindemellett a hibák lehetősége is magas.
Általában ilyen esetekben kerül elő egy geodéta elérhetősége, aki mérőállomás segítségével képes lehet ez utóbbi objektumokat is pontról pontra haladva felmérni. Ez bár pontos megoldást nyújtó, de még mindig egy manuális és rengetek időt felemésztő feladat, hiszen az objektumok jellemző pontjait egyesével tudjuk csak rögzíteni. Az e fajta felméréseket a későbbi egyszerűbb felhasználás és értelmezhetőség érdekében célszerű fotódokumentációval kiegészíteni. Arról nem is beszélve, hogy ezek a munkafolyamatok akár több csapattagot is igényelhetnek.
Mindezt elkerülheti a megfelelő 3D térszkenner használatával, ami rendkívül gyors és pontos terepi adatgyűjtést tesz lehetővé automatizált módon.
A nyers végeredményként előálló 3D pontfelhő sokrétűen felhasználható (pl. alap- és homlokzatrajzok, 3D test modellek, textúrázott meshek előállítására és digitális állapotrögzítésre), ami szintén nem mondható el a korábbi technológiákról.
A BLK360 térszkennert, a képalkotó lézerszkennerek közé soroljuk, mely a Leica Geosystems portfoliójából a legkisebb statikus lézerszkenner.
Használata a végletekig egyszerűsített, csupán egyetlen gomb található rajta, mellyel bekapcsolható és leindítható a szkennelés.
Vezérelhetjük egy Android vagy iOS alapú okos eszközről is, melyen már a terepen, rögtön a mérést követően megtekintheti a végeredményt és akár az egyes álláspontokat is egymáshoz fűzhetjük (regisztrálhatjuk). E funkciónak köszönhetően a lézerszkennelés világába most csatlakozni kívánó felhasználóknak sem aggódniuk a kezelés elsajátítása.
Minden eszközünk mellé biztosítunk oktatást, ahol megtanítjuk a műszer és hozzá tartozó szoftver mindennapi használathoz szükséges funkcióit. Emellett ügyfelek számára szoftver, illetve eszközspecifikusan hozzáférhetők díjmentes online kurzusok. Továbbá az internet böngészve is számos tutorial videót találunk.
Kollégáink több éves tapasztalattal a hátuk mögött, szívesen állnak rendelkezésre mind műszaki, mind szakmai jellegű kérdések esetén.
A pontfelhő állományok részletgazdagságuknak köszönhetően általában több GB méretű fájlok. Ezért a megfelelő kezelésükre szükség van egy erős, nagy teljesítményű számítógépre. A specifikáció függ a mért projektek méretététől. A részletekkel kapcsolatban kollégáink specifikusanaz Ön igényeinek megfelelően tudnak segíteni a legalkalmasabb specifikáció kiválasztásában. A terepi vezérléshez egy Android vagy iOS rendszerű okostelefon, illetve tablet szükséges.
6mm @ 10m
Magasság: 165 mm / Átmérő: 100 mm
1 kg
iPad app, Apple iPad Pro®
Akár 360’000 pont/mp
min. 0.6 – max. 60 m
+5 - 40°C
Szilárd szemcsék és fröccsenő folyadék ellen védett
360° (vízszintes) / 300° (vertikális)
Ⓒ 2023 – Leica Geosystems Hungary Kft. – Minden jog fenntartva.
Adatkezelési tájékoztató/ÁSZF
You must be logged in to post a comment.