A Leica Geosystems hazai Facebook oldalát és a mögötte álló szakmai blogunkat nem olyan régen, cca. három hónapja indítottuk el. Ez alatt az idő alatt komoly és egyre növekvő látogatottságot értünk el. Persze, azt még nem tudhatjuk (csak remélhetjük), hogy a megtekintések mögött érdeklődés és elégedettség is rejlik-e, de mégis álljunk meg egy pillanatra, hogy köszönetet mondjunk Önöknek mindezért. Fontosnak tartjuk az információszabadságot. Ebben a bejegyzésben azt szeretnénk megmutatni – a minőségfilozófiánknak megfelelően tudományos alapon-, hogy a termék és technológia információkhoz való hozzájutás korlátozása, torzítása nem csupán a demokráciára vonatkozó kérdéskör egyik eleme, de a felhasználók zsebére menő stratégiai játék is.
Az alábbi rövid poszt egy változtatás nélkül átvett részlet a bejegyzés szerzőjének a Geodézia és Kartográfia lap 2010/7. számában publikált cikkéből.
Korlátozott információ a minőségről, azaz a „tragacspiac” kialakulása
Mielőtt még vád érne, hogy a „tragacspiac” kifejezéssel burkoltan másokat minősítek, sietek leszögezni, hogy a fogalom nem tőlem származik, ez egy valódi, a magyar közgazdasági egyetemektől kezdve a Harward üzleti iskolákig bezárólag mindenhol oktatott kifejezés és jelenség, amit magam is csak kölcsönvettem (Dennis W. Carlton – Jeffrey M. Perloff (2006): Modern Piacelmélet, Panem kiadó, Budapest, 463. oldal). A „tragacspiac” elmélete (Akerlof, George A. (1970): ’The Market for Lemons’: Quality Uncertainty and the Market Mechanism”) nagyon egyszerűen annyit mond ki, hogy ha az eladók tökéletes információval rendelkeznek, miközben a vevők információja korlátozott, vagy mesterségesen (valótlan állításokkal) torzított, a rosszabb minőségű termékek automatikusan kiszorítják a jó minőségű terméket és egy idő után csak a legrosszabb terméknek lesz piaca. Ennek bizonyítása egy klasszikus autópiaci pél-dával történik. Tegyük fel, hogy a vevők kiinduló helyzetben úgy gondolják, hogy a piacon lévő autók fele tragacs (és ezeket 100 Ft-ra értékelik), míg a másik felét jó minőségűnek tartják (200 Ft-ot lennének hajlandók fizetni érte). Vevőként kockázat semlegesek vgyunk, azaz nem látunk különbséget aközött, hogy 1 forintunk van, vagy hogy birtokolunk valamit, ami 50%-os valószínűséggel semmit sem ér, illetve 50%-os valószínűséggel 2 Ft-ot ér. Ilyen feltételek mellett számunkra a piacról véletlenszerűen kiválasztott autó 150 Ft-ot érne, mivel 50%-ban lenne tragacs, illetve 50%-ban jó minőségű, azaz 150 Ft =½ × 100 Ft + ½ × 200 Ft.
Tehát vevőként többet vagyunk hajlandók fizetni, mint a tragacs értéke, mivel lehet, hogy az autó jó minőségű, ugyanakkor kevesebbet fizetnénk a jó minőségű autóért, mivel lehet, hogy az tragacs (ne feledjük, nincs információnk, sőt lehet, hogy félreinformáltak minket). Ebben a piaci helyzetben a rossz autó gazdája örömmel eladja az autóját, hiszen tudja, hogy többet kap érte, mint amit ér, ugyanakkor a jó autó tulajdonosa megtartja azt, mivel tudja, hogy csak áron alul értékesítheti. A folyamat oda vezet, hogy egy idő után csak a tragacsok cserélnek gazdát, a minőségi áru kiszorul a piacról. Ezt a jelenséget csak akkor lehet kivédeni, ha a vevő jól informált. Vegyük észre, hogy ebben az esetben is, bár első körben nyer a vevő (és persze a tragacs tulajdonosa is), a folyamat végére vesztes helyzetbe kerül, hiszen ki örült annak, amikor csak az egykori KGST piac „csodáival” lehetett közlekedni?
Fontos tehát, hogy felhasználóként a legszélesebb körben tájékozódjunk, hiszen a korlátozott, vagy torzított információ nem csupán a fogalmatlanság, vagy középszerűség, hanem tudatos stratégia része is lehet, mely mint láttuk, hosszútávon senkinek nem lehet érdeke.
Forrás:
Gombás László (2010): Ragadozó Árképzés, avagy a veszélyes olcsóság, Geodézia és Kartográfia, 2010/7
Dennis W. Carlton – Jeffrey M. Perloff (2006): Modern Piacelmélet, Panem kiadó, Budapest
Üdvözlettel,
Gombás László
Régióvezető, Kelet-Közép Európa
Leica Geosystems Hungary Kft