Sokan a mai napig a forgólézerekkel (vagy rotációs lézer) kapcsolatban úgy gondolják, hogy nincs rá szükségük, mert vagy bonyolultnak, vagy költséges megoldásnak tartják megvenni egy ilyen eszköz valamelyikét.
De mit is takar tulajdonképpen a „forgólézer” kifejezés?
Nagyon röviden nem mást, mint egy lézerpontot, melyet egy forgó szerkezet bizonyos fordulatszám mellett megforgat, ezáltal maga körül egy síkot képez. Ez a sík a szabad térben nem látható, ezért egy jelfogó (vagy detektor) segítségével keressük meg a lézer jelet. Normál körülmények között a forgólézer egy állványon, míg a jelfogó egy mérőlécen helyezkedik el.
Innen már könnyű kitalálni, hogy mire is lehet alkalmazni, illetve milyen hatalmas előnyei vannak az eszköznek:
- egy emberes szintezés
Nem nehéz kiszámolni azt a költséget, melyet megspórolhatunk azzal, hogy csupán egy ember szükséges a szintezéshez. Ráadásul nem kell ráhagyatkoznunk egy másik emberre a mérés pontosságát illetően. Sokszor nem egyszerű a kérdés, hogy most én tartsam a lécet vagy én olvassak le a lécről? Kiben bízzak meg a leginkább?
- nagy hatótávolság, akár 1300 méterig
A hagyományos optikai szintezők hatótávolsága véges, melyet a nem megfelelő időjárási körülmények még inkább csökkentik. Arról nem is beszélve, hogy hosszú távon a nem megfelelő minőségű és nagyítású optika megterheli a szemet a folyamatos leolvasások alkalmával
- nagy pontosság, 1.5 mm 30 méteren
Sokan talán úgy gondoljátok, hogy az optikai szintezők sokkal pontosabbak, mint a forgólézerek. Ez a Leica forgólézerek esetében közel sincs így, sőt a legtöbb „hagyományos” optikai szintező műszereknél pontosabbak lézereink.
- több építőipari alkalmazáshoz is használható
Míg az optikai szintezővel klasszikusan csak a vízszintes síkhoz mérten tudunk leolvasni, addig a forgólézereink számtalan egyéb lehetőséget kínálnak. Legyen az pontra állás, ferde sík megadása két tengelyen egyszerre akár digitálisan is, építőipari gépvezérléshez, stb.
Lássunk egy pár példát az alábbi képen is illusztrálva:
- nagyfokú biztonság ütéssel, rázkódással, porral és vízzel szemben
Ennél a pontnál egy videó többet mond ezer szónál, dőlj hátra és nézd végig milyen szélsőséges, ámde mégis a valósággal megegyező terheléseket kaphatnak műszereink.
Blogsorozatunkban lépésről -lépésre mutatjuk majd be a Leica Rugby forgólézer termékcsaládunkat. A sorozat végén biztosak lehettek abban, hogy a forgólézer a mai világunk építőipari szintezésének egy elengedhetetlen eszköze lett.
Kövess minket, hogy Te sem maradj le róla! Tetszett a bejegyzésünk? Oszd meg Te is!
Üdvözlettel,
Leica Geosystems
magyarországi csapata
You must be logged in to post a comment.